2014. december 16., kedd

16. FEJEZET: Bárcsak ne szerettem volna beléd

Hazza *_*




~"Sarah szemszöge"~

Hallottam, ahogy az orvos azt mondta Dannak, hogy kritikus az állapotom, nem is tudom pontosan mit jelent ez, de van egy olyan érzésem, hogy nem túl sok jót. Talán olyan mintha már biztosan tudnák, hogy nem fogom sokáig bírni. Megszámlálhatatlan mennyiségű cső és vezeték csatlakozik a testemhez, nem tudom milyen érzés, az amikor egy csövet vezetnek le a torkomon, pedig velem történik, éreznem kellene. Tisztán emlékszem, mindenre, ami akkor történt. Egyik kezemben a nemrég vásárolt karamellás capucchinóm, a másikban pedig a telefonom, azt a bizonyos SMS-t írtam neki, eldöntöttem, hogy írok, mert ezt meg kell beszélnünk, már majdnem elküldtem, amikor leléptem a járdáról, majd hangos dudaszó kíséretében repültem vagy 5 métert, és belecsapódtam a kemény betonba.Ez után kezdődött csodás életem egy napja, majd már a kórházban keltem fel. Anyáék már egy napja megérkeztek, és azóta nem hagyták el a kórházat, nem szeretek a közelükben lenni, mert nem vagyok képes édesanyám zokogását hallgatni, csak borzalmasan érzem magam tőle. Csakis az én hibám miatt vagyunk itt, jobban kellet volna figyelnem. Ma is, mint tegnap, hajnali négy óra körül lementem a kórház kertjébe és onnét néztem a napfelkeltét, csend van, ilyenkor még mindenki alszik.Valamiféle szellem szerűség lehetek, hiszen az emberek nem látnak, de nem tudok átmenni a falon, ugyan úgy ki kell nyitnom az ajtót, hogy kijussak egy szobából, de az emberek ezt nem veszik észre. Nem eszem, iszom, és nem járok wc-re. Az emberek mozgolódni kezdenek, kimegyek a kórház elé, csak figyelem az embereket, leülök egy padra, egy ídős bácsi foglal helyet mellettem.
  - Szép reggelt kisasszony! Hát maga mit keres itt ilyen korán, csak nem beteg? - hozzám beszél, körülnézek, de mindenki csak elrohan mellettünk, végig rám nézett amikor beszélt, lehet hogy lát engem.
  - Csak nézem az embereket. - válaszolok neki, amire elmosolyodik
  - Még soha nem láttam magát itt? Történt valami?- biztosan lát, lehet, hogy ő az egyetlen
  -  Semmi különös - mondom, s egy könnycsepp gördül le az arcomon, gyorsan letörlöm
  - Ne aggódjon el fog jönni - mondja kedvesen, furcsán nézek rá nem értem mire gondol, újra körbenézek, amikor egy ismerős arcot látok befordulni a sarkon. Ez tényleg ő, eljött, el sem hiszem, gyorsan szedi lépteit, majd megáll az öreg bácsi mellet. Végignézek rajta, nagyon lefogyott, arca beesett, és látszik, hogy nem sokat aludt. Felállok, alakját figyelem, Megkérdezi a bácsit, hogy ez e a városi kórház, majd miután megkapja a válasz a recepcióhoz siet, csak állok ott.
  - Magához jött nem igaz? - kérdi a bácsi, csak bólintok - Menjen utána, minden rendben lesz.-  futok, szaladok utána, ahogy a recepcióhoz ér, próbálja rendbe hozni felgyorsult légzését.
  - Egy lányt keresek, tegnapelőtt hozták be, az intenzíven van - mormolja rekedtes hangján. - Sarah, Sarah Wolf - fájdalommal ejti ki nevemet, lehunyja a szemét, majd újra szólásra nyitja száját - Itt van még, ugye? - beleborzongok ebbe a kérdésbe, megfordult a fejében, hogy már nem vagyok az élők sorában, mit tettem mégis miért kell ennek megtörténnie. Össze szorítom a szemem, nem ez csak egy rossz álom, ébredj fel, Sarah ébredj fel, ÉBREDJ fel!!!!! Kinyitom a szemem, nem változott semmi, kivéve egy dolgot, már nincs itt, a lifthez szaladok, fel kell érnem az emeltre, meg kell találnom őt, újra látni akarom az arcát. Ott áll a kórtermem ablaka előtt, kezeit az üvegre tapasztja, nagy levegőt vesz, majd kifújja, amitől bepárásodik az üveg, egy S betűt rajzol a párába majd a szüleimhez, és Danhez fordul.
  - Annyira sajnálom - suttogja halkan, majd elrohan, a lépcsőházba megy, vele tartok, nem fogom egyedül hagyni. Megy felfelé pár fordulót, majd a tetőre megy. Leült az ajtó tövébe, majd megszorította a nyakláncát, becsukta a szemét, és azt suttogta: "Annyira hiányzol". A nyakamhoz emeltem a kezem, ott lógott az ő nyaklánca, emlékszem utolsó este elcseréltük, nála volt az enyém. Leültem mellé, majd a medált szorongatva csak négy szót mondtam neki: "te is nekem Styles"


~" Harry szemszöge"~

Biznom kell abban, hogy Sara erős lány meg sem fordulhatna a fejembe, hogy nem ébred fel. Mégsem tudok másra gondolni csak arra ha ........... könnyek folytak végig az arcomon. Meg kell nyugodnom nem lehet, hogy most összeomoljak. Már vagy 20 perce a tető szélén áltam amikor ajtócsapódást hallottam. Lou jött fel a tetőre mikor megláttam azonnal el hátráltam a tető széléről nehogy azt higgye valami butaságon töröm a fejem.
-Oh, Harry úgy sajnálom.-futott hozám sírva. Átöleltem mindketönknek kellett ez ahoz, hogy kicsit megnyugodjunk.
-Gyere mennyünk vissza beszélni akarok a szüleivel.


~''David szemszöge''~
 
Három hete kómában van a lányom, az orvosok szerint ha az elkövetkező héten sem történik semmi nem érdemes kómában tartani, természetesen mindenki ellenzi ezt, nem engedhetjük meg hogy lekapcsolják a lelegeztetőgépről. Az angliai barátai nagyon kedvesek, volt időnk megismerni őket. Harryvel sokat beszélgettem, nem tudtam, hogy volt köztük bármilyen kapcsolat is, Sarah  említette, hogy van egy fiú, de nem sokat beszélt róla, aztán jött egy hosszú depressziós időszak, nem tudtuk mi történt. Harry elmesélt minden, hogy hogyan is kezdődött a kapcsolatuk, az hogy miért döntött úgy, hogy elfelejti Saraht, de nem sikerült neki, aztán amikor megtudta, hogy balesete volt, azonnal ide repült. Végig magát okolta a történtek miatt. Egy percre sem hagyta el a korházat, ő volt a legpozitívabb ember, ő tartotta bennünk a lelket. Vissza kellet utazniuk, ekkor sem feletkezett meg a lányomról. Minden nap tizenegy óra körül egy futár egy csokor virágot hozott, egy kis levéllel. Csak 2 szó volt a papíron: TARTS KI .... H. 
Egy reggel, már a futárt vártuk, amikor valami komplikáció lépett fel Sarahnál, és azonnal meg kellet műteni, semmi előjele nem volt az egésznek, hirtelen csak belső vérzés lépett fel nála, a műtő előtt várakoztunk, a feleségem napok óta csak zokog, de ez a műtét most még jobban megviseli. Aztán megjelent  a futár a csokor virággal, átvettem tőle, kihajtogattam a kis levelet, nem a szokásos szöveg állt benne. Mintha Harry érezte volna, hogy valami nincs rendben:  NE MENJ MÉG.... H.      Martinának mutattam a kis papírt.
  - Hívd fel, tudnia kell róla. - bólintottam, amikor a műtő ajtaja kivágódott, két ápoló sietett ki rajta, az egyik megállt mellettünk a másik tovább rohant.
  - Hogy van a lányom ?? - kérdeztem tőle.
  - Az orvosok mindent megtesznek azért, hogy vissza hozzák. - mondta lehajtott fejjel, mindent megtesznek azért, hogy vissza hozzák, ugye nem.
  - Leállt a szíve műtét közben, nagyon gyenge a szervezete, nem valószínű, hogy túléli.- meg fog halni a lányom, könnyek kezdték mardosni az arcomat, nem halhat meg a lányom, az én egyetlen kicsi lányom. Vissza jött a másik nővér is két csomag vérrel a kezében, majd bementek a műtőbe. A földre pillantottam, az  a gyönyörű csokor ott hevert a padlón, nem adhatja fel, itt van ez a fiú aki életét adná érte, azt mondta még soha nem szeretett így senkit sem, belepusztulna a fájdalomba, ha megtudná, hogy a szerelme élet halál között lebeg.

~''Sarah szemszöge''~

Hangos kiabálásra ébredtem, műtőbe viszik a testemet, nem tudom mi történt, de megyek utánuk, bemegyek a műtőbe, majd a sarokban megállok az infúzió mellet, a főorvos megkéri a nővért hogy altassanak el, és már kezdhetik is a műtétet. Szikét mondja az orvos, kedvenc nővérem eközben az arcomhoz hajol, végigsimitja azt, majd a fülembe suttog.
  - Kincsem légy erős, rajtad áll az egész, mész vagy maradsz, te döntesz. Ha van egy kis életerő még benned azt most kapd elő, szükségedlesz rá. - szóval rajtam áll élek, vagy halok, szavai erősen hatnak rám, csak bámulok magam elé, aztán az eddig megnyugtatóan csipogó életjeleimet jelző gép hangos folyamatosan sípoló hangot ad ki. Hát azt hiszem vége van, ennyi volt, vakító fény jelenik meg előttem. Kis jelenetek az életemből, lassan játszódnak le előttem, a családom, a barátaim, mindenki aki egy kicsit is hagyott bennem valami nyomott itt van. Majd hirtelen másik helyszínre kerülök, egy temetőben vagyunk, zuhog az eső, mindenki feketében, anyáék melett ott egy óriási fénykép rólam, a ballagásom utáni vacsorán készült szerettem ezt a képet. Felkaptam a fejem amikor Louis állt a pap mellé, búcsúbeszédet mondott.
    ~Sarah Wolf. Gyermek, barát, csak egy ismerős arc, talán szerelem. Mindenkinek jelentett valakit egykor. Néhány hónapja ismertem csak, talán úgy gondoljátok nem is ismertem igazán, de nagyon is jól ismertem őt. Életvidám lány volt, az egyik legcsodásabb teremtménye ennek a világnak, közvetlen, gyönyörű, de miért is mondom ezt, mindenki ismerte őt. Nem tudom ti hogy vagytok ezzel, de úgy gondolom sosem akart volna olyan temetést ahol mindenki sír, sírunk, hisz hiányzik  nekünk, emlékezzünk most rá úgy ahogy ő is szeretné, hogy emlékezzünk, tartsuk csak meg a jót, csak a boldog percek maradjanak meg. Hiszen ő is ilyen volt, boldog, mindig mosolygós. Sokszor elhangzik a számból egy mondat, CSAK A PILLANATNAK ÉLJ, MERT MINDEN MÁS BIZONYTALAN , életemben egyetlen emberrel találkoztam aki ilyen volt, Sarah.~ 
 Ahogy befejezte a beszédet a képemre pillantottak, mindenki mosolygott. Az első sorban megpillantottam őt, fekete öltönyét mintha rá öntötték volna, kalapja arcát takarta, csak a földet bámulta, egy szál fehér rózsa pihent a kezében. Vége lett a szertartásnak, az emberek lassacskán eltűntek, ő ugyanott állt, majd amikor már senki sem volt a sír körül odalépett hozzá, beszélni kezdett, könnyek gördültek végig arcán
  - Hiányzol, felemészt az, hogy nem melletted ébredek, hogy nem hallom csilingelő nevetésed, hogy nem látom minden nap a mosolyod. Azt kívánom bárcsak nem szerettem volna beléd, talán most nem itt lennénk. Remélem gondolsz rám ott fenn. - nem ez nem történt meg, ez nem lehet, nem halhatok meg. Tényleg én irányítom ezt az egészet, én döntök mindenről. Fel kell ébrednem, gyerük, kelj fel Sarah, kelj fel!!!!!


Remélem tetszett a rész. Utólag is nagyon boldog karácsonyt kívánok minden kedves olvasómnak, és boldog új esztendőt. :)  Nagy ölelés : *Anna*


2014. december 1., hétfő

15. FEJEZET: Harry végig fogta a kezemet

Sziasztok Új résszel jelentkezem, remélem elnyeri tetszéseteket. Jó olvasást!! Puszi: *Anna*
Photos de Histoires d'adolescents. | via Facebook




~" Dan szemszöge"~

Egyáltalán nem készültem fel erre a látványra, bíztam benne, hogy néhány csonttöréssel megúszta, de sajnos nem így történt.
  - Sajnálom, de nem tudok túl sok jóval szolgálni. - mondta a kezelőorvosa - az ütközés után, rögtön kómába esett, belső vérzése van, a tüdeje összeesett, a legnagyobb problémát pedig az agyán keletkezett zúzódások jelentik. - csak egyetlen kérdés fordult meg bennem, amit a főorvosnak is fel kellett tennem.
  - Mennyi esély van arra, hogy felépül?
  - Nagyon kevés, ha a szervezetének sikerül is, az agyának kevésbe, főleg a memóriáért felelős rész sérült igazán, de semmi biztosat nem tudok egyenlőre mondani, örüljünk annak, ha az éjszakát túléli. - mondta együtt-érzően
  - Mikor mehetünk be hozzá?
  - Ha a tüdeje rendbe jött és nem szükséges már a lélegeztető gépre, de ez még nagyon messze van.
  - Köszönök mindent. - mondtam neki őszintén, az intenzív osztály várótermében ülök, teljesen egyedül, ez nagyon furcsa, csak bámulok magam elé és a doki szavai csengenek a fülemben, "örüljünk annak, ha az éjszakát túléli" , mégis hogy történhetett ez. Nem sokkal később két rendőr jelet meg, átadták nekem Sarah személyes cuccait, amiket a helyszínen találtak, és elmondták, hogy pontosan hogyan is történt a baleset. Valószínűleg egy teherautó mögül lépett le a zebrára és nem vette észre a másik autó,  az autós az utolsó pillanatban látta meg Saraht, így még el tudta rántani a kormányt, de sajnos még így sem tudta megakadályozni az ütközés. Óriási szerencséje van Sarahnak, ha az autó vezetője leblokkol és nem rántja félre a kormányt, Sarah már nem élne. Hálás vagyok a sofőrnek,  és most úgy gondolom nem fogunk feljelentést tenni,  hiszen megmentette a húgom életét. Még így is borzalmas belegondolni mi történt vele, meg nincs túl az életveszélyen, mi van, ha nem ébred fel a kómából? Fel kell hívnom anyáékat, azt sem tudom, hogy mondjam el nekik, hogy a lányuk talán már a reggelt sem éli meg.
  - Szia kisfiam! Hogy vagy? Minden rendben otthon?  - hallottam a hangján hogy mosolyog.
  - Szia! Apa otthon van?
  - Igen miért kérdezed?
  -  Kérlek hangosítsd ki a telefont.
  - Szervusz fiam. Mi történt?
  -  Üljetek le,  valamin fontosat kell mondanom.  - vettem egy mély levegőt és folytattam -  Sarah kórházban van, baleset érte, ide tudnátok repülni?
  - Mégis mi történt?  Mi az, hogy baleset érte? -  édesanyám zokogását hallottam csak a vonal másik végéről.
  - Egy autó frontálisan ütközött vele, amikor kilépett egy teherautó mögül. Életveszélyben van, az állapota kritikus, az orvosok nem sok jót jósolnak neki. Ide tudnátok repülni?
  - Te jóságos ég, persze a reggeli géppel már megyünk is, maradj mellette, mielőtt indulunk felhívlak. Próbálj pihenni az éjszaka folyamán.
  - Annyira sajnálom anya, nem vigyáztam rá eléggé. -  férfi létemre kezdtem el sírni a kórház folyosóján, borzalmasan éreztem magam, én tehetek az egészről.


"~Sarah szemszöge"~

Dudaszó, hangos kiabálás, végül minden elsötétült előttem.

  Tökéletes volt minden, egy gyönyörű étterembe vitt engem vacsorázni. Az egyik kedvenc ruhámat vettem fel, még soha nem viseltem. Anyuval voltunk vásárolni egyszer, amikor az egyik kirakatban megláttam ezt a ruhát, első látásra beleszerettem,  viszont anyunak ez nem mondtam. Három nappal később egy doboz hevert az ágyamon. Az a ruha volt benne, egy levél kíséretében. Édesanyám írta,  tudja,  hogy ezt nem az iskolába fogom hordani, de majd egyszer talán lesz egy olyan alkalom amiért érdemes lesz felvenni ezt  a csodálatos ruhát. Úgy érzem eljött ez a nap. Két hónapja lehettünk együtt, a kapcsolatunk kevésbé sem volt zökkenő mentes, de tiszta szívből szerettük egymást. Pontban nyolc órakor csengettek, meg egy utolsó pillantás vetettem a tükörben, majd elindultam, hogy kinyissam az ajtót. Tökéletesen festett,  mint  mindig, egy gyönyörű szál vörös rózsát tartott a kezében, közelebb lépett, és egy lágy csókot lehet ajkaimra. -  Gyönyörű vagy -  suttogta  a fülembe, átadta a rózsát, bezártam az ajtót, és beültünk a taxiba. Az egész világ tudott a kapcsolatunkról, beleértve a sajtót is, így nem csodálkoztam azon, hogy az étterem előtt paparazzók hada várt minket. Meg mielőtt kiszálltunk volna megszorította a kezemet, ezzel megerősítette bennem az a tudatot, hogy  büszkén felvállal a nagyvilág előtt. Azonban ebben az esetben is, mint mindig voltak olyanok akik a pokolra kívántak engem mert együtt vagyunk. Sosem gondoltam volna, hogy ilyen rosszul bírom a kritikát. De ő mellettem állt,  végig és tartotta bennem a lelket, azt mondat az igazi rajongók elfogadják, hogy boldogok vagyunk. Szerencsére több ilyen ember volt, mint utáló.
  - Mr. Styles, Mis Wolf, kérem fáradjanak velem, megmutatom az asztalukat. - mondta kedvesen az enyhén őszülő pincér.
  - Köszönjük - mondtuk egyszerre, majd összemosolyogtunk. Ez London egyik legelitebb étterme, az asztalunkról pompás kilátás nyílt London nevezetességeire.Néhány gyertya égett az asztalunkon, kért egy üveg pezsgőt, majd még vacsora előtt, két pohár pezsgővel a kezünkben kisétáltunk az étterem erkélyére.Hátulról átkarolt, fejemet a vállának döntöttem, és így néztük a csillagokat.
  - Egy hulló csillag- mutattam az égre 
  - Kívánj valamit - suttogta a fülembe, becsuktam a szemem, majd magamban kívántam egyet. - Emiatt nem kell aggódnod, örökké szeretni foglak.
  - Hangosan kívántam? - kérdeztem vissza, amire csak egy kedves mosoly volt a válsz, tehát igen.   - És te mit kívántál? -kérdeztem tőle.
  - Ha elmondom nem fog teljesülni 
  - Én is elmondtam, vagyis... - de a mondatomat már nem tudtam befejezni, ugyanis szembe fordított magával és megcsókolt.
  - Elég konkrét voltam? - kérdezte
  - Szeretlek. - mondtam ki egyszerűen, de annál több érzelemmel
  - Szeretlek - mondta ő is szemembe nézve, majd újra megcsókolt. Vissza mentünk, elfogyasztottuk a vacsoránkat, miközben az étteremből távoztunk,Harry végig fogta a kezem, majd amikor egyik paparazzo megkért minket, hogy váltsunk egy csókot, nem gondolkodtunk, megtettük amit kért. Beültünk egy taxiba, nem tudtam mit tervez még mára, de biztos voltam benne, hogy semmi nem szegheti kedvünket. Hozzá mentünk, éppen csak becsukta maga mögött az ajtót, máris heves csókolózásba kezdtünk, a falnak nyomott, lábaimat dereka köré csavartam, így vitt fel a szobájába. Életem egyik legjobbja volt amit aznap éjjel átéltem. A szerelmed halk szuszogására ébredni a legcsodálatosabb dolog a világon.

Hirtelen egy erős világos fény szakítja meg tökéletes életemet. Mindenhol gépek csipognak, rohangáló emberek vannak. Hol vagyok??  Mi történik???
   - 18 év körüli lány, egy autó gázolta el, belső vérzése van,  a tüdeje összeesett, valószínűleg nagy mértékben károsodott az agya.  -  kiabál hangosan egy idegen férfi, talán a kórházban vagyok, de mégis mit keresek én itt, kinyitom a szemeimet, a testem egy hordágyon fekszik, éppen a műtőbe tolnak, várjunk csak ha én ott fekszem a hordágyon, akkor miért állok én itt egyedül a folyosó végén, a testemen kívül.  Meghaltam, nem az kitárt akkor már nem sietnének ennyire az orvosok. Próbálom utolérni őket, kevés sikerrel, de nagy nehezen én is bejutok a műtőbe, nem voltam biztos abban, hogy én ezt látni akarom, bármit is csinálnak, de már késő volt.
  - Kómában van.- állapítja meg az életjeleimet gépekről figyelő asszisztens.

~" Dan szemszöge"~

Az éjszaka nyugodt volt, a kórház egy teljesen más arcát mutattat meg. Csend, csak az aggódó hozzátartozók zokogását lehet hallani, legszívesebben én is bőgnék, de nem fogok, mert biztos vagyok benne, hogy Sarah jól lesz. Erős lány. Folyamatosan azon kattog az agyam, hogy kerülhetett oda, és hogy lehetett ilyen figyelmetlen?? A rendőrök azt mondták valószínűleg kávézni volt, és utána történt a baleset, én is így gondolom, hiszen mi másért ment volna oda, nem említette, hogy bárhova is menni akart volna. A mellettem lévő széken volt a táskája, elővettem belőle a telefonját, hátha találok benne valami használható infót, miért is történt ez az egész. Ahogy a kezembe fogtam a telefont, azt sem tudtam mit kellene megnéznem először, nem igazán kommunikált senkivel, így elsőként a még mindig nyitott alkalmazásokat néztem meg. Instagram, ezt bezártam, egy zene lejátszó (éppen futó szám), Taylor Swift, sokat hallgatja, viszont az elmúlt napokban csak az a szám hallatszott ki a szobájából, nem csodálkozom ezen, tökéletesen illik az életéhez. Ezt is bezárom, az üzenetek voltak  még megnyitva, nem vagyok biztos abban, hogy szabadna ezt nekem megnézni, de ha azt vesszük, ez még lehet, hogy létfontosságú dolog, így egész megbocsátható amit most teszek. Erre viszont a legkevésbé sem számítottam:
"Felejts el. H."
Ezt nem tudtam, nem gondoltam, hogy ez történ, tudtam, hogy Sarah nagyon szerette Harryt, de azt nem, hogy Harry képes volt ezt kérni tőle. Viszont amin még jobban ledöbbentem, az az, hogy Sarah éppen üzenetet írt neki:
"Olyan szívesen keresnélek, hogy elmondjam mennyire egybe folynak a napjaim mióta te nem vagy. Elmondanám, hogy elfelejtettem mosolyogni, elfelejtettem milyen érzés reggel úgy felkelni, hogy tudom, vár rám valaki. Elfelejtettem milyen érzés boldognak lenni. Azt is elmondanám, hogy legszívesebben nem éreznék semmit a szívemmel, mert amit most érzek az csak kín.....Elmondanám mennyi csodás pillanatra emlékszem, és mennyire hiányzik mindez.....Elmondanám, hogy mennyire szeretlek, és nem utolsó sorban elmondanám, hogy borzasztóan hiányzol. S."
Még nem küldte el, én sem fogom, de nem gondoltam volna, hogy ezt megtenné, valószínűleg nemsokkal ezután történt a baleset. El kell mondanom nekik, tudniuk kell, hogy Sarah kórházban van, részben Harry miatt, de ez most nem lényeges, holnap fel kell hívnom őket.A telefonom rezgésére keltem olyan öt óra körül. Anyuék gépe leszállt a reptéren, kimentem elejük, meggyötörten és kialvatlanul szálltak le a gépről. Egyből a kórházba vittem őket, útközben elmondtam mi történt, azt viszont egy szóval sem,hogy ennek mik voltak az előzményei. Felmondtam a kávézóban, majd találok másik állást, egyenlőre a legfontosabb az, hogy Sarah felépüljön. Anyáék hazaküldtek aludni,de ez nem igazán sikerült, elmentem bevásárolni, és utána vissza a kórházba. Délután négy óra körül meg műtötték Saraht,nem igazán tudom milyen műtét volt, de több mint két órát bent voltak. Szerencsére semmi komplikáció nem lépett fel, és eléggé úgy néz ki, hogy nem is fog, és teljes életet tud majd élni, ha felépül. Anyáék nem akartak haza menni éjszakára, nekem viszont mindenképpen beszélnem kell a fiúkkal, így én haza mentem.Igazából ötletem sem volt, hogy kit hívjak fel, Eleanornál maradtam, az hiszem ővele lett a legjobb kapcsolata Sarahnak. Sarah telefonjáról hívom fel, mert így biztosan fel fogja venni. Kérlek vedd fel... kicsöng...kicsöng... gyerünk vedd fel.
  - Szia Eleanor! Sarah bátyja vagyok Dan. Tudnánk most beszélni?
  - Szia Dan! Persze.
  - A fiúk is veled vannak?
  - Nem ők most éppen a színpadon vannak, kb. 20 perc és ők is itt lesznek, akarod, hogy visszahívjalak akkor?
  - Nem kell, csak annyit szeretnék kérni, hogy amit most mondok, amilyen hamar csak tudod mond el nekik is.
  - Ez csak természetes, ahogy szeretnéd, de mi van Sarahval, hogy-hogy az ő telefonjáról hívtál?
  - Pont róla akartam beszélni. - mély lélegzetet vettem, majd folytattam - Saraht elgázolták, kórházban van.  - viszont a vonal másik végéről csak halk sírást hallottam.  - Eleanor ott vagy?
  - Igen, csak..., ezt el sem tudom képzelni, mi történt? Jól van??
  - Egy teherautó mögül lépett le az útra, és egy autó frontálisan elgázolta. Kómában van, az állapota kritikus, nem túl fényes jövőt jósolnak neki az orvosok.
  - Szent isten, ez borzalmas, hogy érzed magad, tudok valamiben segíteni?
  - Köszönöm megvagyok, csak gondoltam szólok, Harrynek is tudnia kell róla.
  - Ha ezt megtudja, teljesen össze fog omlani, így sincs túl jó passzban, nagyon megviselte, hogy ott kellet hagynia Saraht.
  - Hát itt sem volt jobb a helyzet, aznap hagyta el először a házat, amikor a baleset történt, előtte nem volt hajlandó sehova sem menni, és nem beszélt senkivel, nem evett, és nem aludt semmit. Most viszont mennem kel vissza a kórházba, kérlek mond el a többieknek mi történt.
  - Az lesz az első dolgom, légy erős, fel fog épülni, erős lány.


~" Eleanor szemszöge"~

A fiúk öltözőjéből sétáltam ki amikor Dan felhívott, fel sem tudom fogni mi történt Sarahval, és el kell mondanom a többieknek. Már attól a gondolattól is elsírom magam, hogy lehet, hogy Sarah nem fog felépülni, legszívesebben most azonnal odarepülnék, hogy mellette legyek. Mi van ha nem ébred fel a kómából, mi van ha a szervezete úgy dönt, nem küzd tovább. Mégis, hogy mondjam el a fiuknak, mondjam el rögtön, vagy előtte menjünk el valahova enni és ott meséljem el mi történ, ötletem sincs, hogy lehetne ezt kíméletesen elmondani. Inkább elmondom rögtön, Harry úgysem jönne velünk sehova, a fellépéseken és az interjúkon egy másik arcát adta, arcára erőltettet egy mosolyt és tetettet boldogsággal jelent meg nyilvános helyeken. Ezekre is csak azért ment el mert a szerződése megkövetelte azt, ezen kívül csak otthon ült egymagában, próbáltunk beszélgetni vele, de mindig fáradságra hivatkozott, és kerülte a társaságunkat. Megértem, mert nagyon megviselte a "szakítás". Első látásra beleszerettet ebbe a lányba, látszott rajta, boldog volt, úgy igazán. Nem tudtuk pontosan mi van köztük, nem mondták, kérdeztük, de nem kaptunk rá választ. Amikor a buszról láttam őket egymás karjában zokogni mindent megértettem. Ez nem csak szerelem volt, ez tiszta őszinte barátság is, nem akarták elengedni egymást, de megtették, talán tudták, lesz valami ami újra összehozza majd őket. Érezték, hogy meg fog történni, és meg is történt, de lehet, hogy ők nem így gondolták.
Már hallottam a fiuk nevetgélését a folyosóról, odaléptem a tükörhöz, letöröltem az elkenődött sminkemet, de le sem tudtam volna tagadni a sírás.A tükör előtt álltam nekik háttal amikor bejöttek a szobába, Louis egyből odajött hozzám.
  - Hát te? Miért nem jöttél ki? Van valami baj? - ölelt át hátulról, könnyeim végigsiklottak arcomon, megfordultam letöröltem őket, majd a többiekhez kezdtem beszélni.
  - Mondanom kell valamit, srácok légyszíves próbáljatok figyelni egy kicsit. - mindenki felém kapta a fejét, azonnal csend lett
  - Mond csak - szorította meg a kezemet Louis
  - Nemrég felhívott Sarah bátyja, - közel voltam a bőgéshez nagyon nagyon közel  - Saraht baleset érte. Kómában van. - nem tudtam többet mondani, a könnyeim patakokban kezdtek el folyni, körülöttem mindenki teljesen lefagyott, mintha nem fogták fel volna mi történ, csak egyetlen ember volt képes reagálni.
  - Mi történt? - kérdezte Harry
  - Egy teherautó mögül lelépett a járdáról, és egy autó frontálisan elgázolta, az állapota kritikusa.
  - Van esély arra, hogy felépüljön? - kérdezett újból
  - Az orvosok szerint nem túl nagy rá az esély. - ahogy befejeztem a mondatomat Harry felpattant, becsapta maga után az ajtót, szinte biztos voltam benne, hogy a repülő térre megy, az első géppel oda fog repülni.Szinte egyértelmű volt, hogy vele megyünk, haza ugrottunk még néhány cuccért, majd egyenesen a reptérre mentünk. A legközelebbi gép éjjel 3 órakor indult, Harry fejében meg sem fordul, hogy a reggeli géppel menjünk, minél hamarabb ott akart lenni.